Horváth Péter: Önarckép 1981-1999 Mondják azt is, hogy a fotó a kiválasztás művészete. Ez úgy van, hogy a fotográfus megy, mendegél a világban a csodamasinájával - tán, mint a legkisebb királyfi a mesében - és csak úgy kiválasztja a valóság egy darabkáját, kattint egyet és máris kész az alkotás. Ki mondja meg, hogy melyik volt a helyes választás? Szokták azt is mondani, hogy minden művészetek közül a fotó áll legközelebb a valósághoz, hiszen itt maga a fény rajzolja meg a képet. Talán éppen ezért, a fotográfia korunk leghazugabb, legmanipulatívabb művészetévé vált, mert relfexszerűen elhisszük, amit a fotón látunk és mire gyanakodni kezdünk, hogy valami nincs rendjén, már késő. Mióta a fénykép és a számítógép találkozott, végképp bizonytalan lett a helyzet. Ma már azt sem szabad elhinni egy fotónak, amit kérdez. Csak abban bízhatunk, hogy az Ál/arcok című kiállítás szerzője megpróbálja őszintén, elfogulatlanul használni a fotó és a computer adta lehetőségeket. Megpróbál gyönyörűt, igazat hazudni.
Foglalkozásomra nézve, sajtófotós vagyok, mindig is az akartam lenni. Az emberi sorsok érdekeltek, leginkább a társadalom perifériáján tengődőké. A hírügynökségi munkában használt kulcsszavakon - KI, MIT, MIKOR, HOL - túl egyre gyakrabban éreztem, a legfontosabb kérdésre - MIÉRT - nem tudok választ adni. Úgy gondolom, a történésekből kiragadott egyetlen pillanat sokszor inkább elfedi, mint megmutatja az igazságot. Ezért kezdtem fotómontázsokat csinálni, majd később többszörös expozícióval, idősíkokat egymásra rétegezni. A computer további segítséget ad ahhoz, hogy darabjaira szedjem a világot és újra összerakjam. Akkor érzem jónak egy-egy képemet, ha megmarad az eredeti fekete-fehér fotó valószerű hangulata, de a nézőben felmerül a kérdés; tényleg igaz, amit látok? Az eszközeim sokat változtak, de most sem akarok mást, mint kezdő fotóriporter koromban, a látszat mögött az igazságot megmutatni. Még akkor is, ha ez szinte reménytelen.
Horváth Péter 1945-ben született Kiskunfélegyházán. A középiskola elvégzése után, 1963-tól a bajai Vízügyi Igazgatóság fotótechnikusa 1971-ig. Magánúton szakfényképész vizsgát tesz, rendszeresen jelennek meg képei a helyi lapban és fotópályázatokon. Első önálló kiállítását a bajai Duna Fotóklub segítségével rendezi 1965-ben. Az M. F. Sz. 1965-ös nívódíja az első országos sikere (Fényképművészeti Tájékoztató 1965/IV-V.). 1971-ben felveszik a Magyar Fotóművészek Szövetségébe és még ugyanabban az évben az MTI fotómunkatársa lesz. A Bálint György Újságíró Iskola hallgatója 1973-tól 1975-ig. 1976-tól 1985-ig a Magyar Ifjúság c. képes hetilap fotóriportere, 1983-85 között rovatvezetője.
1977-ben alapító tagja, egy ideig titkára a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának. 1985-ben a Népszavánál tölt kilenc hónapot. 1986-tól 1989-ig a Képes 7 című hetilapnál dolgozik.
1990-91-ben az Anna c. folyóirat képszerkesztője. 1991-92-ben az Európa c. hetilap munkatársa. 1993-ban rovatvezető a Mai Nap-nál. 1994-ben a Reform c. hetilap főmunkatársa, 1995-től képszerkesztője. 1996 óta az Axel Springer kiadó munkatársa.
Kiállítások, publikációk, díjak:
1965 Baja (montázsok)
1968 Kaposvár (montázsok)
1970 Budapesti Fotóklub (montázsok, csendéletek)
1971 Budapest, Ferencvárosi Pincetárlat (riportfotók)
1975 MTI Vadas Ernő terem (riportfotók)
1975 Fészek Klub (Fotóesszé egy női munkásszállásról)
1980 Kiskunfélegyháza (multiexpozíció)
1981 Duna Galéria (multiexpozíciós képek)
1986 Ernst Múzeum (Kubai vendégmunkások, Lakótelep, vegyes technika)
2000 Magyar Fotográfusok Háza (számítógépes montázsok)
2001 Más-kép című album
2005 Rétegek című album
1986 Balázs Béla-díj
Copyright © Horváth Péter
A kiállítás megtekintése



Vendégkönyv
2008. January 7. - 23:09
Igen kifejezőek Horváth Péter montázsai. Nagyon tetszett a Külváros, a Töredék, az Ima, Emlékek kertje, Gyökerek, Kőnigh Frigyes. Köszönöm, hogy rácsodálkozhattam erre a valóságra.
Zsóka
2008. February 4. - 00:29
A fotóelemek is változatosak, de engem -grafikus lévén- az összeolvasztott eszencia jobban érdekelt. Tetszett. Jó Utat! Lajos
2008. April 9. - 15:24
Nagyon tetszett. Örülök, hogy ráleltem erre a tárlatra.
Ági
2008. September 15. - 15:05
De örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt! Ha már nem is hasonlítok önmagamra, de a lányom most épp ilyen…
- a Portré (1980-98)